A poliuretán egy polimer, amely szerves egységek láncolatából áll, amelyeket karbamát láncszemek kötnek össze. Rugalmas és merev habok, tartós elasztomerek és nagy teljesítményű ragasztók, szintetikus szálak, tömítések, szőnyegek alsó oldala és merev műanyagok előállítására szolgálnak.
A rugalmas poliuretán habokat poliuretán haboknak is nevezik, és nélkülözhetetlenek az ágyak és bútorok kényelmi anyagaként. A nem nyúló habokat viszont többnyire hő- és hangszigetelésre használják. A poliuretán termékeket gyakran uretánnak is nevezik. Nem szabad azonban összetéveszteni a speciális uretán anyaggal, más néven etil-karbamáttal. A poliuretánok nem etil-karbamátból készülnek, és nem tartalmazzák.
Poliuretán anyag a történelemben
Először Otto Bayer német tudós szintetizálta 1937-ben, és diizocianát diollal való reakciójával nyerték.
Ha víz is van a környezetben, akkor a diizocianát egy része diollal polimerizálódik, míg egy kis része vízzel reagálva porózus poliuretán szerkezetet (hab vagy szivacs szerkezetet) képez gázzal (szén-dioxiddal) reagálva. Az érési időszak végén (24-72 óra) nagyon szilárd polimer szerkezetet kapunk. Később a diolokat nagyobb molekulatömegű poliéter vagy poliészter poliolok váltották fel. Az így képződött poliuretán erősebb és rugalmasabb elasztomert képez.